” – A Vízitúra Hazai Történetének Eddigi Legnagyobb Eseménysorozata! 2024

A Magyar Vízitúra Szövetség örömmel jelenti be a hazai vízitúrázás történetének eddigi legnagyobb eseménysorozatát, amely az egész országon átível, májustól szeptemberig tart és mindenki számára elérhető AKTÍV vízi programokkal várja a vízitúra iránt érdeklődőket. A “Legyen a Vízitúra Mindenkié!” eseménysorozat fő célja: az oktatásban dolgozóknak, kezdő vízitúrázóknak és kiemelt célcsoportunknak, az SNI-s gyermekek és kísérőik részére AKTÍV vízitúrás élmény nyújtása.

Az eseménysorozat fő támogatója az Aktív Magyarország, hazánk aktív életének egyik mozgatórugója.

A rendezvény során kiemelten fontosnak tartjuk a vízbiztonság és vízi jártasság kialakítását, valamint hazánk vízterületeinek megismertetését, melyben a helyi szolgáltatók is jelentős szerepet vállalnak.

“Az evezés nemcsak sport, hanem életforma is lehet. Célunk, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyük ezt az élményt, és bemutassuk, hogy a víz mindannyiunk számára forrás lehet a kikapcsolódásra és az önmegvalósításra és kapcsolatépítésre.”

A Magyar Vízitúra Szövetség 5 nagyszabású aktív programot szervez, melyek zászlóshajói lesznek a Legyen a vízitúra mindenkié eseménysorozatnak. Az első ilyen ingyenes program 2024 május 1-én, a Csákánydoroszlón a Rábán kerül megtartásra – Nagy Vízreszállás néven. (információk: https://www.facebook.com/events/714323800575405) Az év folyamán további 4 ilyen esemény várható.
A résztvevők számos lehetőséget kapnak a különböző vízitúrás eszközök (kenu, kajak, SUP, sárkányhajó) alapjainak elsajátítására, valamint olyan speciális programokon vehetnek részt, amelyeken megismerhetik hazánk vízterületeit, vízfelületek nyújtotta lehetőségeit. 

A rendezvénysorozatról további információkat és részletes programokat találhatnak a www.vizitura-szovetseg.hu weboldalon vagy a Magyar Vízitúra Szövetség közösségi hamarosan induló közösségi internetes platformján a viziturazz.hu-n.

információ: iroda@vizitura-szovetseg.hu