A 2023. évi vízi idényben meghirdetett NYITOTT VIZEK programsorozat kiemelt rendezvénye volt a leányfalui VADKACSA Egyesület által július 22-én megrendezett Családi Vízitúra Kóstoló Nap, a leányfalui Falunap eseményeit színesítő aktív turisztikai programkínálatként.
A vízi programok két helyszínen kerültek megrendezésre. A VADKACSA Nomád Vízi Centrum adott otthont a kajakozást, valamint a kenuzást választó családoknak. A Dunai Sárkányok Vízisport Egyesület által biztosított két sárkányhajó programkínálatát a leányfalui faluközpont Duna-partján vehették igénybe a sárkányhajózás szerelmesei.
A délelőtt tíztől délután 6-ig tartó vízitúra kóstolón a VADKACSA vízitelepen közel hatvanan szálltak vízre, a sárkányhajós turnusokban több, mint száznegyvenen vettek részt.
A Kóstolón megjelentek részt vehettek a faluban megtartott rendezvényeken is, szerencsés volt az időzítés, így egyszerre adózhattak a résztvevők a sport és a kultúra oltárán is.
Leányfalu alpolgármestere – miközben a képviselő testületet néhány tagjával és a testvértelepülések delegációjával beült egy kis sárkányhajós vízi csalinkázásra – külön megköszönte a szervezőknek, hogy a falunapon részvevő közönségnek lehetősége volt a Dunáról is megcsodálni Leányfalut.
Ízelítő a fotókból